Egyszerre születésnapi és adventi az Élőlánc különleges műsora
Próza, vers, de főként zene. Egy gyönyörű, különleges adventi programmal készül az oroszlányi Munkás Szent József templom születésnapi ünnepségére az Élőlánc zenekar.
Próza, vers, de főként zene. Egy gyönyörű, különleges adventi programmal készül az oroszlányi Munkás Szent József templom születésnapi ünnepségére az Élőlánc zenekar.
Az ÉLŐLÁNC zenekar vezetőjével, Nagy Tiborral új videóklipjük kapcsán beszélgettünk.
Míg legutóbbi megjelenésében Alee a démonjaival való küzdelmekről mesélt, az MC Hawer közreműködésével készült Travis egy felszabadult hangulatú, bulis dal lett.
Az Isztambulhoz klip is készült, ahol a tavalyi X-Faktor döntőse több oldaláról is megmutatkozik: énekes és lovász fiú, aki nem felejti el, honnan jött.
Remeteévek és Skócia meghódítását követően jelent meg Vörös Renátó második szóló nagylemeze: Nap címmel.
A Stevie Ker nagyváradi rockzenekar énekesével, Keresztes Istvánnal beszélgettünk. A zenekar 2019 decemberében alakult, akkor még csak négy fővel.
Készül a kislemez, melyből elkészült az első dal. Ennek apropójából beszélgettünk Attilával és Alexandrával, az Eldorado együttes alapító tagjaival.
A lemez meghívott vendégművésze: Balogh Kálmán (cimbalom).
A zenekar próbálja hasznosan tölteni a pandémia által keletkezett űrt.
40 év rock, 40 dal, közel 40 előadó december 23-án a Mobilmánia Karácsonyi Nagykoncertjén a Budapest Sportarénában
Megjelent a Levédia album második klipje. A MRP ezúttal egy harcinóta-feldolgozással üzen a múlt erejéből merítve: „A jelen kor harca már nem a csatatéren zajlik, hanem a lelkünkben – egészségük, harmóniánk megtartásáért.
© Hagyományőrző Kulturális Egyesület Szombathely