
Hajdan Vali szervező, költő és előadóművész bemutatkozik a hagyományőrzés média oldalon
1962. június 30-án születtem Budapesten, Kis Valiként láttam meg a napvilágot, (azóta is formálom a nagy világot! ) Budakeszin nőttem fel, ami akkor

1962. június 30-án születtem Budapesten, Kis Valiként láttam meg a napvilágot, (azóta is formálom a nagy világot! ) Budakeszin nőttem fel, ami akkor

Szalai Mária vagyok, Gyöngyöshalászon láttam meg a napvilágot, egy egyszerű család hatodik gyermekeként. Szerény körülmények között éltünk, de annál nagyobb szeretetben. Gyermekkorom boldog és
Interjú KOMONDI MAGDI festőművésszel Mester, bölcsességeddel taníts meg rá, hogy Fény legyek a vakok számára, hogy melengethessem szívüket és világíthassak nekik a sötétben,

Moka E. Tünde vagyok, lelkes hímző és kezdő tervező. A népművészet előtt és közben nyelvtanítással, fordítással, marketinggel és PR-rel foglalkoztam, illetve egy éttermet is vezettem Budapesten.
Lázár Ervin Szökevény szeplők című meséjét mutatta be bábjáték formájában be a kolozsvári Váróterem Projekt színház május 8-án a Magyarság Háza szervezésében. Nagy
Hogyan születnek meg az egyedi időmértékes verseim?Az első lejött ihlet marad meg nekem. Leírom. S az összes többi gondolatom erre az ütemre szerkesztem ki.
A MIKÓFALVAI PASSIÓJÁTÉKOK HAGYOMÁNYÁRÓL 1922-2022 Olvasom egy megsárgult lapon, az ÚJ élet, (a legnagyobb korabeli magyar hetilap) 1922-es kiadványában a következőt: „1634-ben Oberammergan

Cseh Zoltánné vagyok, a hegykői Csipkeház-Fűszer-és gyógynövénykert tulajdonosa. A Csipkeház Hegykőn a templom szomszédságában található. Biacsics hegykői bíró valamikori lakhelye volt. A több mint

Tóth Gabriella vagyok (szül. 1976), azaz (Toga). Egyek vagyunk, mégis különbözünk. Egyikünk mérnök Nyíregyházán, csendes, kis ember, másikunk nyitott, áradó vallomás. Örülök, és
A MAGYAR KÖLTÉSZET NAPJA 2022 – LET’S CELEBRATE TOGETHER! Minden ember életében gazdag költészet rejlik, mely megfogalmazásra lenne méltó. Váci Mihály A magyar költészet

Székely-Pajor Izabella vagyok, 1977-ben születtem Brassóban, Erdélyben. 2000-ben költöztem Magyarországra, jelenleg Gyömrőn élek családommal. Egyetemi diplomát szereztem Informatika szakon és jelenlegi munkám is
Interjú Reiman Zoltánnal Nagyon sokan megkérdezik tőlem, hogy melyik város a legszebb, és melyiket szeretem. Egyetlen egy város jut eszembe, Miskolc. Miskolcon születtem, ott