
Interjú Demeter Mártával
Életünk során találkozunk emberekkel, és néha van köztük olyan, akit már az első perctől fogva különlegesnek tartunk. Ilyen volt számomra Demeter Márta, akit tavaly ismertem meg.

Életünk során találkozunk emberekkel, és néha van köztük olyan, akit már az első perctől fogva különlegesnek tartunk. Ilyen volt számomra Demeter Márta, akit tavaly ismertem meg.

.Festményeim megtalálhatók magángyűjteményekben szinte minden kontinensen. Európán kívül Amerikában, Ausztráliában, Polinéziában, Szamoában (ahol 4 hónapot töltöttem).Közintézményekben, és 4 zalai templomban. Szigligeten 5 évig volt

Molnár Józsefné Erzsi vagyok. A hímzés alapjait még az Édesanyám tanította meg nekem kislány koromban, de ezt követően nagyon sokáig nem foglalkoztam vele komolyabban.

A zenekar próbálja hasznosan tölteni a pandémia által keletkezett űrt.

40 év rock, 40 dal, közel 40 előadó december 23-án a Mobilmánia Karácsonyi Nagykoncertjén a Budapest Sportarénában

A mindennapokban átélhető, szép pillanatokról és a szeretet mindenen átsegítő erejéről szól Auguszt Bárió új dala!

Kristófné Vidók Margit vagyok, 1954. 10. 23.-án egy alföldi kisvárosban Kalocsán születtem. Pár évet tanyán laktunk, ami örökre meghatározta a viszonyomat a természethez, és állatvilághoz. Életem legkülönlegesebb időszaka

Megjelent a Levédia album második klipje. A MRP ezúttal egy harcinóta-feldolgozással üzen a múlt erejéből merítve: „A jelen kor harca már nem a csatatéren zajlik, hanem a lelkünkben – egészségük, harmóniánk megtartásáért.

Glonczi Zoltán Kosárfonó vagyok minőségi fonott bevásárló kosarak, piknikkosarak,szennyes tárolók ,bicikli kosarak,demizsonok stb. készítésével foglalkozom.

Köszöntjük Szász Zsoltot a hagyományőrzés média oldalon! Interjú Szász Zsolttal: az Erdővidék Térségi Televízió alapítójával, a sokoldalú polihisztorral.
1969. január 5-én születtem a Bakony szívében Zircen. 16 éves koromig Csetényben, majd 2 évet Dudaron laktam. Már nagyon korán, alsós iskolai éveim alatt kiderült
Dobai Dávidné, Bajnóczi Piroska vagyok. A családom és az írás mentén élek, amik szorosan összefonódnak. A Jóisten egy csodás férjjel és három gyönyörű, okos,