Óvári Edina
Óvári Edina vagyok, 1984.11.15-én születtem Budapesten. Gödön a Duna-partján nőttem fel, ezért a természet szeretete él bennem. Iskolai tanulmányaimat a Németh László Általános és
Óvári Edina vagyok, 1984.11.15-én születtem Budapesten. Gödön a Duna-partján nőttem fel, ezért a természet szeretete él bennem. Iskolai tanulmányaimat a Németh László Általános és
A nevem Balogh Éva, 1962. május 4-én születettem Kisvárdán. Bár fiatal korom óta él bennem a vágy, hogy alkossak, ” teremtsek” valami olyat, amivel
Horvát Jánosné vagyok. Békéscsabán születtem, életem nagy részét is itt töltöttem. Szüleimnek, tanáraimnak köszönhetően, az irodalmat, az olvasást kis iskolás korom óta szeretem,
Nagy Judit vagyok. Kisvárdán születtem 1990 augusztus 29-én. Gyerekkoromban rengeteget rajzoltam. Középiskolámat a kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumban végeztem. Ott egy-két év erejéig jártam rajzszakkörre.
Rézhúros Banda Zenekarunk legtöbb tagja elsőként a néptánc órákon találkozott a népzenével, és a népművészettel, amely gyorsan magával ragadott bennünket. Ám hamar rá kellett
Maksai János vagyok. Debrecenben születtem 1954-ben. Közel 50 éve a festészet az életem. Több évtizede. Klasszikus „szabadúszó” festőként élek. Napjaimat a műtermemben töltöm.
Egy délvidéki kisvárosban élem nem túl mozgalmas életem, egyedül.Két felnőtt gyermekem van, mingdketten élik a saját életüket. a lánykám Koppenhágában, a fiam Gödöllőn. Mióta
Nevem Kökényné Mucsi Margit, de alkotásaim Mucsi Margo néven jelenítem meg. 1950, április 12-én születtem Mezőtúron, de életem javarészét Kecskeméten éltem meg, jelenleg Szigetszentmiklóson
Jenei Gabriella mesemondó, meseterápiás csoportvezető, művelődésszervező, grafikus vagyok. Mindent, amit csinálok vagy csináltam, a mese sző át: rajzaim mesevilágot mutatnak, rajzszakkörömben meséket jelenítünk meg
Gazsó Baráth Klára vagyok, festőművész, a természet és a színek szerelmese. 1961-ben születtem, a Vértes hegység tövében, festői környezetben, egy kis faluban. Az ott töltött
Kardos Ilona vagyok 1964 március 12.-én születtem a hódmezővásárhelyi tanyavilágban. Innen ered a természet szeretete és tisztelete, amelyet igyekszem vissza adni a festészetemben az